Épségben megérkeztem kishazámba. Örülök, hogy itt lehetek. Aki ennyit repül az tudja, hogy a legnagyobb nehézség ilyenkor az időeltolódás miatti átállás. Nos, nem panaszkodhatom. Magammal hoztam “csoda eszközömet”, a földelt lepedőt, amelynek segítségével az első éjszaka nem kevesebb, mint 11 órát aludtam (este 6-tól másnap hajnal 5-ig). A második napon pedig 9 órát. Gyakorlatilag teljesen átállva.
Néhány furcsaság számomra az első napon. Landolunk Ferihegyen a gyönyörű napsütésben. Hmmm, valami furcsa! Ja! Ez egy repülőtér – és hol vannak a gépek? Kettő darab Ryanair gép pihent félretolva – semmi mozgás körülöttük. Meg mi. Ennyi. Aztán néhány perc múlva landolt egy görög gép. És a többiek? Vagy el lettek dugva direkt – vagy tényleg csak ennyi?
Bent várunk a csomagok megérkezésére a futószalagnál. Szép óriás méretű fotó, éjszakai felvétel a városról, a fények tükröződnek a folyón. “Hol a Vár meg a Halászbástya?” mormogom magamban? Nem találom, aztán belenyugszom, hogy az ember érzékszervei sok furcsaságot produkálhatnak ha nem piheni ki magát. Márpedig éppen 14 órát töltöttem a levegőben és nem aludtam egyetlen percet sem. Na, mindegy. Kérdem a nejem – hmm, nem sok segítséget kapok tőle. Aztán hirtelen a felismerés. A nagy poszterre angolul ki van írva, hogy “Varázslatos Azerbajdzsán!” Micsoda??? Rossz helyen szálltunk le? Megnyugszom, ez csak egy reklám. Nem értem kristálytisztán a logikát: az ember leszáll Buadpesten, várja a csomagjait és eközben arra ösztönzik, hogy utazzon el a Varázslatos Azerbajdzsánba! Már bocsánat, de én vagyok az utas és hadd üzenjek azoknak, akik odahelyezték a reklámot. Ez az a pont, ahová a külföldről érkező utas első kontaktusba kerül Magyarországgal. Ténylegesen még ideje is lenne gyönyörködni a nagy méretű poszterben – ha az Budapestet vagy az ország más nevezetességét mutatná. Megdörzsölné tenyerét és azt mondaná: “Ez igen, ezért jöttem és végre itt vagyok!” Na, de jön a meglepi. Ezek itt Azerbajdzsánt reklámozzák. Ez itt ugyebár Magyarország – a logika kereséséről az utóbbi években leszoktam a Világnak ezen a tájékán. Mégegyszer összefoglalva: az ÉRKEZÉSI oldalon (csomagfelvétel), a frissen érkezett utasok számára egy több ezer kilométerrel arrébb levő országot reklámozni egész egyszerűen nonszensz. Csak megjegyzem, hogy kishazánkról egyetlen, bármilyen kisméretű fotót sem láttam. Igaz, hogy a WC-k tisztaságából ítélve egy percig valóban Közép-Ázsiában éreztem magam.
A reptér előtti nagy parkolóban kb. negyven autó van összesen péntek délelőtt. Ami nem sok. Egy részük szlovák, meg román rendszámmal. Hol vannak a magyarok? Aztán néhány perces autózás után az Üllőin egy idióta taxis villog, hogy takarodjunk előle “az ő sávjából”, ahol mindössze hatvannal merészeltünk menni az ötvenes táblánál. Ekkor megynyugszom – nem Ázsiában vagyunk, hanem tényleg Magyarországon.
A szombat az ébredezés jegyében telt. Tankolás, autómosatás, bevásárlás, az ilyenkor szokásos dolgok. Három nappal korábban Floridában morgolódtam, mert soha korábban nem fizettem az itt töltött 25 év alatt a benzinkúton ilyen sokat, $59,50-t hagytam ott, miután teletankoltam a szinte csont száraz 3500 köbcentis autómat. Most itthon ennél többet fizettem pedig a nejem kicsi piros autója negyedig volt benzinnel. A szupermarketben a kaja árak teljesen amerikai színvonalúak (a minőség, már nem biztos). A Sparban meglepően kevesen vannak. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt hasonló esetben (több napos ünnep előtt) milyen nagy forgalom volt ugyanitt. Most 2-3 ember várakozik egy-egy sorban a pénztáraknál. Kétharmaduknál kézikosár (nem kocsi). Nejem szerint hó vége van, ami azt jelenti, hogy fogytán a pénz. Ha belegondolok a benzinkútnál is talán két autó állt rajtunk kívül, a mosónál pedig senki.
A mai nap még a pihenésé. Irány Fehérvár, ebédre a kedvenc éttermünk. Aztán helyszínen a Vidi-Fradi meccs. Holnaptól viszont munka. További kellemes hétvégét mindenkinek!
TraderBambu Blogja 